Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Karitatív Munkacsoportja gyűjtést szervez a VIII. kerületi Wesley János "hajléktalan óvoda" részére 2011. június 14-ig. A Dankó u. 11. szám alatt lévő intézmény tartós élelmiszert, gyermekjátékokat és könyveket, ruhákat ill. minden felajánlást köszönettel fogad, mellyel az óvoda gyermekeit, és a hátrányos helyzetű családokat segíteni tudjuk.

 A szóban forgó óvodát  az a szükség hívta életre, hogy a külső Józsefvárosban élő szegény családok nem minden esetben tudták gyermekeiket megfelelő oktatási intézménybe bejuttatni. Az érintettek státusza különféle, ugyanakkor mindegyikről elmondható, hogy nagyon nehéz körülmények között élnek. Az intézménynek minden adomány - csakúgy mint a tartós élelmiszer vagy játék, és bármi egyéb - nagyon nagy segítséget jelentene.
 
A VIII. kerület, Dankó utca 11. szám alatti kis intézmény (melybe ez időben negyven gyermek jár), a normatívából nem fenntartható. A szülők képtelenek anyagi áldozatot vállalni, sokakat közülük maga az óvoda kénytelen támogatni. Ami ruhát és játékot a felfokozott érdeklődés és segítőkészség következtében helyben nem tudnak szétosztani, azt vidéki (abaújkéri, szegedi, orosházi és több szabolcsi településen lévő, hasonló sorsú gyermekeket fogadó) intézményeiknek továbbítják, azok óvodásainak juttatják.

Az adományokat (játékok, könyvek, tartós élelmiszer, ruha, cipő, stb.) a XI. kerületi KDNP-irodában várjuk hétfőtől péntekig 14h-18h között. A gyűjtés 2011. május 25-től június 14-ig tart.
 
Adományok átvétele : XI. kerületi KDNP-iroda, Budapest, Karinthy Frigyes út 9.
Adományok leadásának határideje : 2011. június 14. kedd 18 óra
Kapcsolattartó : Paulisinecz Sára (06-30-630-3138;
iksz@kdnp.hu )
 
Minden segítséget nagyon köszönünk!
 
Paulisinecz Sára
Karitatív Munkacsoport
Vezető

Szerző: keresztenydem  2011.05.28. 03:58 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenydemokrata.blog.hu/api/trackback/id/tr612937962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása