2011. május 16-án Stágel Bence IKSZ elnök fogadta a Parlamenti Különóra program keretében az Országgyűlésbe érkező középiskolásokat. A Különóra célja az, hogy a fiatalok megismerkedhessenek a parlamenti demokrácia alapjaival, betekintést nyerhessenek az Országgyűlés munkájába és bővíthessék alkotmányos ismereteiket.

A "Parlamenti különóra" program 2005 óta kisebb-nagyobb megszakításokkal működő ifjúsági rendezvénysorozat. A program első részeként a résztvevő diákcsoportok „Országgyűlési ismeretek” címmel meghallgatják a házelnök, alelnökök, frakcióvezetők vagy képviselők 30 perces előadását a parlamenti munkáról. A képviselők beszámolói által a diákok bepillanthatnak a Ház működésébe. A továbbiakban a diákok megtekintik a plenáris ülést, a Díszőrség bemutatóját, országházi sétán vesznek részt, és felkeresik az Országgyűlési Könyvtárat is. 

2011. május 16-án Stágel Bence KDNP-s országgyűlési képviselő, IKSZ elnök tartott előadást a dombóvári 516. sz. Ipari Szakképző Iskola és Kollégium, a győri Móra Ferenc Általános és Középiskola, a bonyhádi Szent László Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a sátoraljaújhelyi Trefort Ágoston Szakképző Iskola diákjainak és tanárainak.

Szerző: keresztenydem  2011.05.26. 03:14 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenydemokrata.blog.hu/api/trackback/id/tr12933281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása