Nehéz lenne felsorolni, hány fronton is harcol éppen az ország megújítását zászlajára tűző kormány. Amit nem láttunk akkor, amikor az MDF és az úgynevezett SZDSZ külső támogatását élvező IMF–Bajnai–MSZP-trió elvett egyhavi nyugdíjat és közalkalmazotti bért, a bankok és a multik tehervállalását természetesen tabunak tekintve, most teljes pompájában bontakozik ki előttünk. Ultimátumot adó, sztrájkra készülő, fenyegetően utcára vonuló csoportok, asztalt verő érdekvédők. 2006-tól négy évig megszorító költségvetéseket fogadott el a parlament, a türelem azonban sokaknál pont most fogyott el.
Ekkora nyomás alatt könnyen összeroppanhat egy politikai erő. Egy év után a rendszerváltó MDF-kormány már igencsak megtépázva, a majdani vereség előszelét érezve próbált talpon maradni. Ehhez képest a Nézőpont Intézet friss felmérése is arra utal: a második Orbán-kormány megalakulása óta eltelt egy év hatalmas változásai, elkeseredett, hangos, a nemzetközi színtérre is kiterjesztett belpolitikai küzdelmei szinte érintetlenül hagyták a pártok erőviszonyait. Mint az Antarktiszról a hatalmas jéghegyek, a Fidesz–KDNP roppant táboráról újabb és újabb szavazói csoportok válnak le, ám fordulatnak továbbra sincs jele.
A Nézőpont szerint például a kormánypártok egy most vasárnapi választáson is megszereznék a parlamenti helyek kétharmadát, hiszen az aktív szavazók körében 56 százalékon állnak (a Tárki indexe „csak” 48 százalékot mutat). A tavaly áprilisi listás eredményük 53 százalék volt. Ahogy az a választásoktól távoli időszakokra jellemző, több a bizonytalan, így ez az arány most lényegesen kevesebb támogatót takar. Csakhogy a Fidesz–KDNP-től elfordulók jó része nem talál magának másik pártot. Tehát az ellenzéki politizálás egy év után is válságban van. A széttagolt Orbán-ellenes parlamenti erők közül senki nem tudott kiemelkedni, a hatalmon lévők teljesítményét egyre kritikusabban szemlélő társadalom ítélete szerint jelen pillanatban sincs kormányképes alternatívája a mérsékelt jobboldalnak. Jellemző, hogy a kormánnyal vívott háború kulcsfigurái, „sztárjai” nem pártpolitikusok, hanem értelmiségiek, külföldről behívott támogatók. Heller Ágnes, Paul Lendvai, Daniel Cohn-Bendit. A jobb ügyekhez méltó buzgalommal fellépő, a jogállamot, a köztársaságot és a sajtószabadságot különösebb ok nélkül temető civil mozgalmak pedig inkább menekülnek az ellenzék ölelő karjai elől. Ám kormányt váltani csak pártok tudnak hiteles vezetőkkel és politikai programmal, erős szervezeti bázissal. Ettől a parlament mai ellenzéki pártjai nagyon messze vannak, teljes összefogásuk pedig lehetetlen.
Az idézett felmérés azt is megállapítja, hogy a magyarok Orbán Viktort tartják az 1990 utáni legjobb miniszterelnöknek, s a többség egyetért például a válságadókkal és nemzeti érdekeink határozott képviseletével. Ellentmondásos az egykulcsos adó megítélése, és a kutatás alapján is nyilvánvaló, hogy a munkahelyteremtés, az egészségügy, a közbiztonság és az oktatás azok a területek, ahol eldől a kormány sorsa 2014-ben. A társadalom a jelek szerint minden csalódása, indulata, gerjesztett vagy jogos türelmetlensége mellett is még mindig ettől a hatalomtól várja az ország ezernyi gondjának orvoslását, a szó minden értelmében felelőtlen ellenzékben nincs bizodalma. Csak a Fidesz – hirdette a szerénységgel nem vádolható választási plakát. Magyarországon egy év után a helyzet változatlan.
Szerető Szabolcs-MNO
