Jelentős forrásokra számíthatnak az idén az állattenyésztők, ezen belül is az abrakfogyasztó állatok – sertés, baromfi – tartásával foglalkozók – mondta Feldman Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten egy szakmai tanácskozáson.

A helyettes államtitkár a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) Finanszírozás – bővülő hitellehetőségek című konferenciáján kitért arra, hogy ebben az évben nemzeti támogatásként az abrakfogyasztó ágazatok csaknem 20 milliárd forint nemzeti támogatásra számíthatnak. Ebből az állatjóléti támogatások összege 10 milliárd forint, az egyes állatbetegségek megelőzésére, illetve a leküzdéssel kapcsolatos feladatok ellátására 7,035 milliárd forint áll rendelkezésre. Az állatihulla-elszállítási és -ártalmatlanítási költségek támogatására 2,5 milliárd forintot kaphatnak az állattartók, míg más fontos állattenyésztési feladatok támogatására 0,75 milliárd forint áll rendelkezésre.

Feldman Zsolt kitért arra is: az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében az idén már több intézkedés is megvalósult az állattartók támogatása érdekében. Példaként említette Az állattartó telepek korszerűsítése címmel kiírt pályázat III. ütemét, amelyben 46,2 milliárd forintot ítéltek oda 338 beruházás finanszírozására. Az Új Magyarország Agrárfejlesztési Hitelprogram keretén belül lehetőség van az ÚMVP pályázataihoz kedvezményes kamatozású (háromhavi EURIBOR plusz maximum 6 százalék) hosszú lejáratú – 15 éves – beruházási hitel felvételére is. Ez a kölcsön gyakorlatilag a futamidő végén – öt-nyolc év után – törlesztendő – tette hozzá a helyettes államtitkár.

Feldman Zsolt kitért arra is, hogy az agrár-forgóeszköz vis maior hitelprogram keretében, amelynek célja az elemi és katasztrófakárt szenvedett mezőgazdasági termékek elsődleges előállításával foglalkozó vállalkozások forrásellátásának kedvezményes megteremtése, mintegy 11 milliárd forint forrásösszeg áll rendelkezésre. A hiteligénylők 1-50 millió forint közötti kölcsönt kaphatnak, maximum öt évre, egyéves türelmi idővel, összességében mintegy 6,5 százalékos kamatra.

Rendelkezésre áll továbbá az Új Magyarország Agrár-forgóeszköz Hitelprogram keretében 15 milliárd forint összegű kölcsönlehetőség is. Emellett az agrár-forgóeszköz hitelprogram forrása szintén 15 milliárd forint, amelyből 10 milliárd forint az állattenyésztési ágazat szereplőinek finanszírozását szolgálja. Ezen belül 5 milliárd forint a baromfi- és a sertéstenyésztésben működő integrátorok, 5 milliárd forint pedig a nem integrált termelők finanszírozására szolgál. A program keretében is 1-50 millió forint között vehetnek fel hitelt a kérelmezők, a termelést szervező vállalkozások esetében a felvehető hitelösszeg maximuma 250 millió forint. A hitelfelvételhez önerő nem szükséges. A futamidő maximum három év, egy év türelmi idővel. A kamatszint 8 százalék körül mozog.

Szó esett a közeljövőben bevezetendő Agrár Széchenyi-kártya konstrukcióról is, amely lényegében egy szabad felhasználású folyószámlahitel, amely 500 ezer és 25 millió forint között vehető igénybe. A futamidő maximum három év, a kamatszint pedig a háromhavi Bubor plusz 4 százaléknak felel meg. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a vállalkozásoknak elsősorban bevételeikből kell a finanszírozáshoz szükséges pénzeszközöket előteremteniük, és csak utána vehetik számításba a különféle támogatásokat és hitellehetőségeket.

Menczel Lászlóné, a VHT titkára elmondta: a szakmai szervezet új vezetésének elsődleges célja, hogy gyakorlati tudnivalókkal segítse a tagság munkáját. Ezért olyan konzultációkat szerveznek számukra, ahol neves szakemberek és minisztériumi tisztviselők adnak első kézből tájékoztatást egy-egy, a tagság számára fontos kérdésről. Ebbe a sorba illeszkedik a mostani tanácskozás, hiszen az állattenyésztők, köztük a sertéstartók is forráshiánnyal küzdenek, és így a különféle finanszírozási lehetőségek megismerése igen hasznos számukra. A VHT titkára sikerként értékelte, hogy hamarosan megjelenik az Agrár Széchenyi-kártya, valamint azt is, hogy az agrár-forgóeszköz hitelprogram keretében 10 milliárd forint áll az állattenyésztési ágazatban dolgozó vállalkozások rendelkezésére.

(MTI)

 

Szerző: keresztenydem  2011.05.27. 00:29 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenydemokrata.blog.hu/api/trackback/id/tr582935646

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása