Napjainkban rengeteget hallunk az úgynevezett 2-es típusú, más néven felnőtt- vagy időskori cukorbetegség járványszerű terjedéséről, amely a hazai egészségügyben is központi kérdéssé vált. Dr. Jermendy György professzor, a Bajcsy-Zsilinszky Kórház III. sz. belgyógyászati osztályának vezetője szerint a kockázatalapú szűrővizsgálati módszer a legcélravezetőbb módja a diabétesz vagy az azt megelőző állapot felismerésének, hiszen ebben a szakaszban a betegség sok esetben még visszafejleszthető. A professzorral készült interjúban azt is megkérdeztük, milyen változásnak kellene történnie hazánkban ahhoz, hogy a betegséggel kapcsolatos elrettentő statisztikák javuljanak.

Rögtön a számokkal kezdve – többféle adattal találkozni –, hány embert érint Magyarországon a cukorbetegség?
A hazánkban lévő cukorbetegek számát pontosan meghatározni nem lehet, mivel ezt a betegséget (orvosi nevén diabétesz mellitusz) központilag nem regisztrálják. Különböző módokon becsülik, hogy mennyi lehet az ismert és nyilvántartott betegek száma. Egy 2008–2009-ben végzett országos szintű, reprezentatív felmérés eredménye az lett, hogy a 20 és 69 év közötti lakosság körében 7,5 százalék volt a 2-es típusú diabétesz előfordulási gyakorisága. A cukorbetegségnek azonban van előállapota, amelyet prediabétesznek is neveznek.

Mit jelent a diabétesz-előállapot?
Ilyenkor a vércukor értéke kicsit emelkedett, tehát már nincs normális tartományban, de még nem éri el a cukorbetegség diagnosztikai kritériumrendszeréhez szükséges határértéket. Ennek az állapotnak az a veszélye, hogy belőle évek alatt diabétesz lehet, de nem törvényszerű, hogy minden érintett egyén esetében az legyen. Van arra lehetőség, hogy a beteg állapota stagnáljon néhány évig, illetve hogy visszakerüljön a normális anyagcsere állapotába.

Milyen figyelmeztető jeleket tapasztal ilyenkor az egyén? Kik a veszélyeztetettek?
Az előállapotban lévő egyének általában testsúlyfelesleggel rendelkeznek, ahogy a 2-es típusú cukorbetegség szinte kivétel nélkül a testsúlyfelesleggel, elhízással, mozgásszegény életmóddal van összefüggésben. Azok a személyek is érintettek lehetnek, akiknek valamilyen szív- és érrendszeri betegségük már van, például infarktust szenvedtek el, valamilyen vérzsírérték-eltérésük van, magas vérnyomásban szenvednek. Ide tartoznak azok a hölgyek, akik a várandósságuk alatt átmenetileg diabéteszessé váltak, vagy nagy magzatot szültek. Ha 4000 gramm súllyal, vagy afelett született a baba, az nem rá, hanem az anyára nézve jel, hogy a terhesség alatt már baj volt a cukorral. Az ilyen egyén később – 3-6 év múlva – cukorbeteg lesz. További hajlamosító tényező, ha a családban egyenes ágon, tehát az édesapánál, az édesanyánál vagy a testvérnél jelentkezett a betegség.

Mit jelent a diabétesz-előállapot kapcsán emlegetett kockázatalapú szűrővizsgálati módszer?
Alapkérdés, hogy mi a leginkább célravezető mód arra, hogy felismerjük azokat az egyéneket, akiket veszélyeztethet a cukorbetegség. Az nagyon jó, hogy különböző kampányokkal felhívják a figyelmet a diabéteszre, például a patikákban van lehetőség vércukorszintmérésre, de a cukorbetegség szűrővizsgálatának csak egyetlen hatékony módszere lehet, ez a bizonyos kockázatalapú szűrővizsgálati módszer, ezt akarjuk elterjeszteni. A betegség feltehetően nagyon sok egyént érint, de annak nincs értelme, hogy minden háziorvos minden betegét szűrje. Ez nem egy költséghatékony módszer, és minek terheljük azt, akinek valószínűleg soha nem lesz cukorbetegsége. Azokat kell kiemelni, akiknek minden bizonnyal nagy a kockázatuk, hogy cukorbetegek már, csak nincs panaszuk, vagy a cukorbetegség kialakulásának kockázata fokozott, vagy előállapotban vannak.

A háziorvosnál kitölthető, úgynevezett Findrisk-kérdőíven egyszerű kérdések szerepelnek, a válaszokat pontozni kell. Legrosszabb esetben a beteg 26 pontot gyűjthet össze, de ha már 12-t begyűjt, akkor úgy tekintjük, hogy fokozott a kockázata a diabéteszre, és nála kell terheléses vércukor-meghatározást végezni. Utána a laboreredmények alapján az orvos eldönti, hogy a beteg állapota melyik kategóriába esik: ha kóros, akkor meg kell nézni, hogy egyéb kóros eltérések vannak-e: magas vérnyomás, vérzsírérték-eltérések. Ha jelen vannak, akkor azokat mind kezelni kell annak érdekében, hogy ne legyen szélütése, infarktusa majd tíz év múlva a betegnek.

Mit kell tennie annak, akinél megállapították, hogy a normálistól kissé eltérnek a vércukorértékei, azaz előállapotban vannak?
Ebben a stádiumban még nem alkalmazunk gyógyszeres kezelést, hanem úgynevezett életmódterápiát javasolunk a betegeknek: azaz étkezzenek egészségesen, próbáljanak meg lefogyni, többet mozogni. Ha ezt betartják, akkor a kissé emelkedett vércukorszint visszakerül a normál tartományba. Ha nem fogadják meg a tanácsokat – a tévé előtt ülnek, chipset esznek, kólát isznak –, előbb-utóbb diabéteszesek lesznek.

Milyen eredményeket lehet elérni a terápiával?
A diabétesz-előállapotból az életmódváltás eredményeképp az érintettek 30-40 százalékát vissza lehet fordítani a normál állapotba, 30-40 százalék állapota stagnál, 10-20 százalék előremegy. Az előírásokat azonban mindenkinek követni kell, hiszen az orvostudomány egyértelműen igazolta, hogy ezekkel a módszerekkel vissza tudjuk fejleszteni a betegek egy részében a kórfejlődést.

Mennyire veszik ezt az emberek komolyan? Miért fontos az előírások szigorú betartása?
A cukorbetegséget már komolyan veszik a betegek, az elhízással nem törődnek sajnos, pedig a helytelen táplálkozás és mozgásszegény életmód a gyökere mindennek. Ennek a jelentőségét nem ismerik fel. Már a gyermekgyógyász kollégák észlelnek ilyen esteket, amikor például egy 16 éves gyerek 98 kiló. A fokozott odafigyelés azért szükséges, mert a diabétesz önmagában sok esetben nem okoz panaszt, de ha semmit nem csinálunk a cukorbetegséggel, akkor 5-10-15 év múlva súlyos szövődmények tudnak kialakulni: szemészeti, idegrendszeri, vese-, nagyérszövődmények. A baj, hogy a beteget nem hajtja el panasz az orvoshoz, hiszen logikus, hogy ha 40 fokos láza van három napja, elmegy a háziorvoshoz, de a cukorbetegeknek sokáig nincs is panaszuk. Ezért kell a tünetmentes egyéneknél szűrővizsgálattal lehetővé tenni a korai felismerést.

A cukorbetegség kockázati tényezői között – ahogy más betegségek kapcsán is – egyre gyakrabban említik a stresszt. Orvosi tapasztalata alapján mekkora szerepe van a stressznek a cukorbetegség kialakulásában, illetve hogyan befolyásolja a vércukorszintet?
A cukorbetegség kialakulásában a stressz nem a lényegi tényező. Nem attól lesz valaki cukorbeteg, hogy sokat idegeskedik. Attól már igen, hogy idegeskedésében állandóan eszik és elhízik. Ha valaki leszokott a dohányzásról, majd ezt követően cukorbeteg lett, annak nem a cigaretta letétele az oka, hanem valószínűleg elkezdett nassolni és elhízott. Egy ismert cukorbetegnél lehet magasabb a vércukorérték, ha sokat idegeskedik, vagy egy heveny fertőző betegsége van éppen, de attól nem lesz cukorbeteg senki, hogy a héten a feleségével vagy munkatársaival vitatkozott.

Eddig elsősorban a visszaútról beszéltünk, de mi a helyzet a már ténylegesen 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőkkel? Milyen életkilátásaik vannak?
Ha korán el tudjuk kezdeni a kezelést, és jó anyagcserehelyzetet tudunk biztosítani hosszú-hosszú éveken, évtizedeken keresztül, akkor az életvárandósága és az életminősége megközelíti azokét, akik nem szenvednek cukorbetegségben. Ezért kell időben kezelni, és a kezelés nem a gyógyszer szedése önmagában, az életmód-terápia az alapja, és mellé gyógyszerrel, tablettával vagy inzulinnal segítünk. Az étrendi előírások betartása mellett a kezelés fontos pillére a rendszeres mozgás, fokozott fizikai aktivitás, a testsúlyfelesleget – ha van – csökkenteni kell. Ha valaki csak gyógyszert szed és a többivel nem törődik, akkor sosem lesz jó a vércukra.

Mennyire valósítják meg a fenti előírásokat a betegek?
A betegek harmada szigorúan betartja az előírásokat, harmaduk nagyjából, és természetesen vannak olyanok is – ahogy minden betegségnél –, akik nem törődnek vele igazán. A betegeknek mindig hangsúlyozom, hogy az, hogy betartják az előírásokat, az egy egészségügyi befektetés. Amikor már a látásának, veséjének, lábának elvesztése fenyegeti az illetőt, akkor is mindent megteszünk az állapotának javításáért, de a lehetőségek sokkal szűkösebbek, hogy segíteni tudjunk, mint amikor a betegség ugyan jelen van, de még nincs szövődmény.

Sokat hallunk a cukorbetegséget érintő társadalmi tényezőkről is (túl sokat dolgozunk, keveset mozgunk, stb.). Az egész társadalmi berendezkedés mintha elősegítője volna a cukorbetegség kialakulásának. Mit gondol, minek kellene ahhoz történnie, hogy ez változzon?
Ez nem egyedül orvosi, hanem társadalmi kérdés. A finnek felismerték ezt 30-40 évvel ezelőtt, nem véletlenül tőlük származik a Findrisk-kérdőív. Náluk teljesen természetes, ha valaki munkaidőben, amikor van egy óra szünete, kimegy a munkahelyéről, és a parkban fut. Ahhoz, hogy ezt a szemléletet áthozzuk, még évtizedeknek kell eltelnie, hiszen amíg nálunk egy családfőnek több munkát is vállalnia kell, hogy el tudja tartani a családját, addig nehéz arról beszélni, hogy mikor mit sportoljon.

A szemléletváltást az iskolában kell kezdeni, a pedagógusokat fel kell készíteni, rendszeresen el kell vinni a gyerekeket túrázni például. Biztosítani kell a mozgás lehetőségét az iskola udvarán, a lakótelepen. Jó volna, ha a fittnessterembe járás nem luxus lenne. Nagy jelentősége van az olyan dolgoknak is, hogy a Balaton körül kiépült a kerékpárút. Apróságokon is sok múlik, de az emberek fejében rendet teremteni nagyon nehéz dolog. Ebben az orvosoknak az a szerepük, hogy álljanak ezen kezdeményezések élére, a döntéshozók figyelmét hívják fel, a maguk területén tegyék a dolgukat, lankadatlan lelkesedéssel. E ténykedéseknek egyszer megérik a gyümölcse, de ez nem máról holnapra fog megtörténni.

MNO