Juli úgy döntött: otthon szüli meg második gyermekét, még akkor is, ha bába nem lesz jelen. Úgy adódott, hogy sem orvos, sem bába, csak a férj és egy véletlen náluk vendégeskedő barátnő segédkeztek a szülésnél, a család vidéki házában. Az eset mindannyiukat alaposan elgondolkoztatta. Zsófi egy óra leforgása alatt, egészségesen jött világra. Most az anyukáját kérdeztem: miért döntött egy kórházi szülés után úgy, hogy mindenáron „egyedül” szüli meg gyermekét? Megszólal egy szülészorvos is.

- Hogyan készültél az első, kórházi szülésedre? Mi volt benned?
- Úgy gondoltam, hogy ott lesz majd az anyukám, a férjem és egy jó barátnőm, akik támaszaim lesznek. Anyukám sokat szenvedett velem a születésemkor, arra gondoltam: nehogy olyan legyen.

- Mi volt ott a baj?
- Heten vajúdtak egy szobában, tizenhét órát szenvedett, s az akkori NDK-s szokás szerint nem adtak neki enni. Németországban, ahonnan származom, egyébként sincs olyan, hogy orvost válasszunk, ez a véletlenen múlik.

- Te mégis egy berlini kórházat választottál...
- Igen, mivel német állampolgár vagyok, és azt is tudtam, hogy jók a kórházi körülmények. Előtte megnéztem a helyszínt, ahol alternatív szülőszoba is van, káddal. A kád fontos volt, megnyugodtam picit. Azonban a vajúdás utolsó szakaszában közölték, hogy túl nagy a gyerek, nem szülhetek kádban. Pedig főként a nagyobb gyerekeknél van szükség az alapos tágulásra, amit a melegvíz elősegít, de az orvosok szempontjából teljesen érthető, hogy nem engedték. Attól még kellemetlen volt. Fölültettek egy ágyra, lábat föl a fémkeretbe, ami a lehető legkényelmetlenebb pozíció, jön a vér, tulajdonképpen leginkább ez a pozíció okozta a fájdalmat. A szülészek viszont így látnak a legjobban.

- Utólag hogy látod, jól sikerült a kórházi szülés?
- Annál, amire számítottam, jobb volt. Nyugodt voltam a szülés alatt, jelen volt az anyukám is és a férjem is. Nem kértem fájdalomcsillapítót, mert nem szeretem a gyógyszereket. Másnap viszont közöltem, hogy nem maradok tovább a kórházban, bár lett volna még három kötelező bent töltendő nap. A nővér felhúzta a szemöldökét, hogy azért ez nem szokás, de elengedtek saját felelősségre. Azt a tanácsot kaptam ugyanis egy szülésznőtől, hogy jobban fog sikerülni a szoptatás, ha otthon kezdem el. A kórházban nagy volt a zsivaj, nem tudtam aludni, jöttek-mentek az emberek, és nem is éreztem magam nagyobb biztonságban, mint otthon.

- Mi miatt döntöttél a második terhességednél az otthon szülés mellett?
- Csak az egyik ok volt az, hogy megnéztem a helyi, magyarországi kórházat, és nem volt kedvem hozzá. Külön altatják a csecsemőket, az a terem be is van zárva, az anya nem mehet oda éjszaka. De inkább fejben dőlt el. Olyan szakirodalmakat olvastam, amelyek teljesen természetes eseményként beszélnek a születésről, aminek otthon, a családban van a helye. Egy barátnőm is megerősített, aki bábának készül. Ő volt az, aki semmi aggodalmat sem fogalmazott meg. Ha esetleg nem lenne szülésznő, még akkor sem. Neki mondjuk, még nincs gyereke.

- Mit tartottál legfontosabbnak az saját és babád biztonsága érdekében?
- Összeállítottam egy listát a szakirodalom és első szülésem tapasztalatai alapján a legszükségesebb tárgyakból, főleg természetes fájdalomcsillapító szerekből. A legmeghatározóbb irodalom a témában Ingeborg Stadelmann: A szülésznő válaszol című könyve volt, amit én németül olvastam, de magyarul is kapható. Ez a könyv győzte meg a férjemet is, aki először nem annyira rokonszenvezett az otthonszülés gondolatával. A lényeg az volt számomra, hogy nyugodt környezetben legyek ha itt az idő, és hogy csak olyasmit csináljak, ami nekem jól esik.

- Miért, mi nem tetszett a kórházban, ahol még vajúdószoba is volt?
- Az első alkalommal azt éreztem, unatkozom. Miért kell nekem itt fel-le sétálni? Van egy csomó tennivalóm, ott meg nincs mit csinálni, csak heversz, vársz, rosszabb esetben még haza is küldenek...és olyan sok minden hiányzott nekem. Főként a meghittség. Azt sárgára festett falakkal sem lehet megvalósítani egy egészségügyi intézmény keretein belül.

- Ezek mind kényelmi szempontok. Nem a biztonság az első? A kórházat emiatt szokták inkább ajánlani. Te mivel készültél a biztonságotokra?
- Egy telefonnal és egy méhlepény-leválasztó szerrel, ami aztán nem segített. Vérzéscsillapító szerem is volt. De tudtam, ha a babával van baj, az ő ellátására házi körülmények között nincs lehetőség.

- Ezt hogyhogy nem vetted figyelembe? Nem felelőtlenség ez?
- Erre nem gondoltam. Még a szülés napján is vizsgálták a szívhangot, minden rendben volt. Normális esetben ezt a bába figyeli. Félelmekkel egy ilyen esemény elé nem érdemes odaállítani, mert maga a félelem csinálja a bajt! Eszembe sem jutott, hogy baj lesz. Mikor azonban a méhlepény miatt arra került sor, hogy bemenjünk a kórházba, akkor is nyugodt voltam. Én hittem, bíztam benne, hogy minden rendben lesz. Nem abban voltam biztos, hogy én csinálom jól a dolgokat, mert kell az Isten is, aki segít. Látok egyébként összefüggést a keresztény hit és az otthonszülés között a környezetemben.

- Mit mondanál azoknak, akik erre azt felelik: ez kuruzslás?
- Az én szüleim is orvosok, egyikük ráadásul gyerekorvos. Ők teljesen másképp látják ezt a történetet, hiába sorolom az érveket az otthonszülés mellett. Az orvosoknak más a világszemléletük, nem szabad őket hibáztatni, hiszen legjobb lelkiismeretük szerint cselekszenek. Olyan éles ellentét van a két felfogás között, hogy nem fogjuk egymást meggyőzni, mindenkinek a saját lelkiismeretére kellene ezt bízni. Ne szüljön otthon, aki fél, akit erre inkább csak rábeszéltek, vagy aki azért teszi, mert ez divatos. Csak az, aki úgy gondolja, így lesz a legjobb neki

- Utólag mit gondolsz az otthonszülésedről?
- Ténylegesen nagyon szép esemény volt, ami jelentősen gazdagította az életemet. Közelebb is hozott bennünket egymáshoz a férjemmel, mert tulajdonképpen, szinte kettesben csináltuk. Zsófi testvére is láthatta rögtön őt. Erőt ad, ha erre visszagondolok, hogy ez milyen szép volt. Máshogy látnám, ha baj történt volna. Ha kórházra van szükség, akkor ott más nem segít, a bába sem. Neki inkább lelki-megnyugtató szerepe van. Én biztonságban és kényelemben éreztem magam. Valószínű, tudat alatt ezért azon a napon szültem, amelyikről tudtam: a bába sem ér rá, mert megéreztem, hogy nálam jobban aggódik. A testem is így jelezte. Ott pedig aggodalomnak nincs helye, azt kell sugározni, hogy minden rendben lesz. Az volt a legfontosabb, hogy csak olyan személyek legyenek mellettem, akik egy pillanatig sem izgulnak és csak jót sugároznak.

- Mi lenne a politikusok feladata az ügyben? Ők mit tehetnének?
- Hogy ne nehezítsék meg az otthonszülést. A bábatanfolyam sem rossz ötlet. Biztosítsák, hogy az anya a leggyorsabban a kórházba jusson szükség esetén. A szigorú szabályok pedig ne legyenek gátjai az otthonszülésnek, inkább lazítsanak a kiszabott feltételeken. 15 perc ide-oda nem számít, mert az időtényező itt nem olyan fontos. Amit az emberek még nem értettek meg: a durva szülési komplikációk nem az otthonszülés ténye miatt alakulnak ki. Házi körülmények között inkább a császárt lehet elkerülni, mert ott muszáj más módon megoldani a világrajövetelt. Nem tudjuk, hogy a kórházban föllépő komplikációk nem az ottani körülmények, a félelem miatt alakulnak-e ki. Egy rossz tekintet is szerepet játszhat a szülési komplikációknál.

Erről a kérdésről egy szakember, Dr. Szeverényi Mihály szülész nőgyógyász véleményét is megkérdeztük.

- Doktor úr, mi a véleménye az otthonszülésről?
- Ez csak akkor ajánlott, ha minden nagyon ideális, és ha van megfelelő szakorvos, aki ezt elvállalja. Nekem nincs túl jó véleményem az otthonszülésről, mivel sok szövődmény volt az ilyen esetekben. Ma a feltételek nem olyanok Magyarországon, mint például a Benelux-államokban, ahol mindenhol van telefon, megfelelő szakember. Megfelelő szakorvosra is szükség van ilyenkor, nemcsak a bábára.

- Milyen nem kívánt szövődmények adódhatnak, amelyek megoldásához kórházra van szükség?
- Elakadhat a válla, a feje, kialakulhat téraránytalanság, és ezt, ugye, nem lehet előre látni. A magzatvíz mennyiségétől is függ: ha nagyon sok a magzatvíz, az nem számít normál szülésnek.

- Van, akinek az a véleménye, hogy éppen a kórházi közeg válthat ki olyan stresszt, ami komplikációkhoz vezethet...
- Ez nem igaz, ehhez nagyon elvakultnak kell lenni. Közel negyven éve vagyok a pályán, de én még ilyet nem láttam, hogy a kórházi stressz miatt kezdett volna össze-vissza forogni a baba.

Harmath Artemisz
Orientpress Hírügynökség