Külön szórványstratégia készül az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), valamint felvidéki, kárpátaljai és erdélyi ifjúsági szervezetek közreműködésével - mondta el Stágel Bence az IKSZ elnöke az MTI-nek.

Az ifjúsági szórványstratégia év végére készülne el, ezzel kívánják az asszimilációs folyamatokat mérsékelni és lehetőség szerint megállítani - tette hozzá, kiemelve: fontos, hogy a magyar fiatalok a jövőben is büszkén vállalják magyarságukat, kiálljanak jogaikért és aktív résztvevői legyenek a közéletnek. A KDNP ifjúsági szervezete vezetőjének tájékoztatása szerint a hétvégi nemzetpolitikai hétvégén - amelyen a felvidéki Via Nova, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete, valamint az erdélyi MIÉRT és Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) képviselői vettek rész - arról is megállapodtak, hogy külön munkacsoportot hoznak létre a nemzetpolitikai szakmai együttműködés segítésére. A munkacsoportok találkozóinak helyszínét rotációs rendszerben, a résztvevő ifjúsági szervezetek biztosítják majd.

Stágel Bence felidézte, hogy a találkozón résztvevő szervezetek egyetértettek azzal, hogy az új magyar kormány csak az elmúlt egy évben már többet tett a határon túli magyarokért, mint az előző kormányok nyolc év alatt. Külön üdvözölték az egyszerűsített honosítási eljárás (kettős állampolgárság) lehetőségét, valamint a Nemzeti Összetartozás Törvény megszületését.

Az ifjúsági szervezetek képviselői értékelték a szlovákiai népszámlálás kapcsán végzett közös kampányt, melynek célja az volt, hogy minél több felvidéki magyar fiatal vállalja magyar nemzetiségét. Ezen túlmenően a kárpátaljai fiatalok számoltak be a kettős állampolgárság kapcsán az elmúlt időszakban őket ért atrocitásokról. A résztvevők elismerősen szóltak a magyar kormány határozott fellépéséről, valamint a helyzet mielőbbi megoldására irányuló törekvéséről.

 Forrás: MTI

Szerző: keresztenydem  2011.05.25. 01:43 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenydemokrata.blog.hu/api/trackback/id/tr492930482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása